Brüsszel II.

 2011.10.25. 21:51

Van itt egy bérbringa-rencer, csomó leadó/felvevő hellyel, ráadásul occsó, 1.50€ egy napra, úgyhogy úgy gondoltuk kipróbáljuk.

Nem sikerült,

Átváltottunk angolra, végignyomtuk a menüket, felajánlottuk mindhárom vesénket, adtunk 2x titkoskódot, majd beraktuk a kártyánkat is, hogy fizessünk, amikor erre felszólítást kaptunk, viszont a "helyezze be a kártyát" szöveg - és a kártya behelyezése - után a "vegye ki a kártyát" következett. Próbáltuk fejjel lefelé, ezzel viszont csak azt értük el, hogy a dombornyomás végigszedte az olvasóterminál belsejét. A kártya ütemes és gyors ki-be húzogatásával elért automata-orgazmus is elmaradt, úgyhogy végül gyalogtúráztunk :-)

Megnéztük a híres EP, ET épületeit, ahol holnap hatalmas csinnadratta lesz, de azt már csak fentről fogjuk nézni.. Reggel 8kor indulunk a reptérre, aztán irány Oslo/Ryyge, ahonnan irány Oslo/Gardemoenen, ahonnan irány Tromso (áthúzott o-val persze, csak perpill örülök, hogy magyar ékezetek vannak). A két osloi reptér közötti átjutás nem megoldott, de este 7re megoldottnak kell lennie.

De mivel sötétben fogunk a sarkifény-zónában repülni, biztosan a felhők fölött, talán már holnap meglátom életem első sarki fényét. Az előző mondat helytelen magyarságát (ami abban rejlik, hogy megszámlálhatóként kezelem a sarki fényt) leszarom...

Na jóccakát.

Brüsszel I.

 2011.10.24. 23:41

Rövid leszek, perpill annak is örülök hogy írni tudok :-)

Amilyen szar idő volt otthon, olyan jó van itt. Nyolcágra süt a nap, rövidujjúban is meg lehet lenni :-) Sajna dugó volt a zotopályán, uh csak éccaka tudtunk várostnézni, de majd holnap jön a nappali. Van itt bérbringarencer, fél óra ingyenes, úgyhogy a terv szerint beállótól beállóig fél óránként lerakva, majd visszavéve a bringákat körbetekerünk. Vagy bérlünk egy napot, az 1,5€, a ma elfogyasztott 4€-s luxusgofri után potompénz :-)

Képek nincsenek, valszeg nem is lesznek. Nehéz lesz hasonló szinten dokumentálni a dolgokat, mint legutóbb, de a körülményekhez mérten igyekszem. Fő tájékoztatási irányvonal Foursquare-Facebook.

See ya later nigga'

D-5h

 2011.10.24. 09:56

5 óra múlva ismét felszállunk :-)

A blogot kicsit átszabtam, a jobb oldalon lehet nézni csak a korábbi, vagy csak a mostani kiruccanás posztjait. Ami viszont most más lesz, hogy nem lesz alkalmam úgy posztolni, mint anno Gran Canarián. Gép és WiFi ugyanis nem lesz fixen, úgyhogy figyeljétek a rövid 4sq/Facebook-os bejelentkezéseket. Pécsen ki lett próbálva a fényképes mikroblogolás, lehet az lesz a módi...

Szóval viszlát egy hét múlva...

Pápá

 2011.06.15. 01:14

 Stílusos befejezés, az utolsó napra elfelejtettem elvinni a gépet :-) Amúgy semmi különös, fürdés, utolsó eurók elköltése értelmetlen f@szságokra, végigsétálás az 5km-es homokos bídzsen apálykor, búcsú éjszakai fürdés, ... :-)

Találtunk ellenben egy kínait a sivatag szélén, ahol egy átlagos kaja árának feléért "eat as much as you like"-rendszerben degeszre zabáltuk magunkat, annyira, hogy nem is vacsiztunk :-) Jellemző, hogy minderre utolsó nap sikerült rátalálni... Kéne pár ilyen Budapestre is.

Még mindig nem tudjuk mit fogunk csinálni Eindhovenben, az amszterdami kiruccanást lefújtuk, mert cca. 1 óránk lenne, annyiért meg nem érdemes. Az ottani check-intől mindenesetre tartunk egy kicsit, lévén ott fogjuk elhagyni a fű-legális övezetet :D Ritka az olyan gép, amin legális füvet vinni, de az első gép Gran Canaria és Eindhoven között ilyen lesz. :-)

Történt közben egy kis gebasz Picasával, valamiért kettészedte a képeket, íme a két link:

https://picasaweb.google.com/saddalim/GranCanaria

https://picasaweb.google.com/saddalim/GranCanaria02

Ápropo Budapest, holnap 19:55-kor száll le a gépünk (WizzAir Eindhovenből) a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-re Ferihegy 1-re, ha esetleg valakit érdekel... :D

Dedo de Dios

 2011.06.14. 02:12

Ma tömör leszek. Iszonyat meleg volt és késő van :D

Szóval vóttunk a fehérhomokos tengerparton. Az egész körbe van nőve egy hotelvárossal, többtízemeletes óriások, amikben minden szint földszint, mert a majdnem függőleges sziklafalban/on állnak. Egészen érdekes látvány. A víz viszont dzsuvás :D

Aztán irány a nyugati szerpentin. Ez túl sok, szép, észveszejtő, fantasztikus, grandiózus, "ilyen nincs" volt ahhoz, hogy normálisan ki lehessen fejezni. Amikor azt mondod, hogy ekkora már tényleg nincs, akkor van. Iszonyatos mélységek és magasságok, hegyoldalba vágott út, de olyan ami a számítógép-effektes filmekben van, alattad-fölötted legalább 600m, ha nem több, kanyarog össze-vissza a sziklafalban, be a völgyekbe, ki a hegyláncok tenger felőli végéig, közben többszáz méteres sziklák állnak ki a tengerből. Néha látod a szerpentin pár kilométerrel arrébbi szakaszát, kb 600 méterrel alattad a szomszéd hegy oldalában, és nem igazán tudod, hogy hogy a viharba fogsz te oda lekerülni. Szóval szavakban nem igazán leírható. Sajnos képekben sem nagyon. Az alábbiakon gyakorlatilag semmi nem látszik ebből az egészből, ezt saját szemmel kell látni, különben nem hiszed el, hogy ilyen van. Az alábbi képek mind az útról készültek.

Utunk során ellátogattunk a híres Dedo de Dios-hoz is, ami Isten ujját jelent, és egy nagyon jellegzetes sziklája volt a szigetnek, amíg egy 2005-ös vihar le nem szedte a tetejét. Azelőtt valahogy így nézett ki:

Csakhogy azt, hogy letört mi nem tudtuk, amikor odamentünk. Sebaj :D Kárpótolt helyette pár strand, olyanok, amilyeneket szintén nem látsz otthon:

A mai út alatt alkalmunk volt megfigyelni azt az éles éghajlati választóvonalat ami elválsztja az északi és déli részeket:

Ezek azok a felhők, amiket a pár nappal korábbi hegyes posztban mutattam, hogy Las Palmas fölött tornyosulnak. Hátrafelé mindenféle felhtől mentes gyönyörű kék ég látszana, ha lenne halszemoptikám...

Búcsúzóul egy ma esti kép a teraszról :-) Nem tudom, hogy holnap este mennyire lesz időm blogolni, majd meglátjuk. Holnapután reggel ugyanis indul a gépünk vissza :-(( Viszont lesz 8 óránk az Eindhoveni transzferben. Idefelé 4 óra volt, akkor igencsak furcsa képünk alakult ki a városról, ugyanis sehol senki nem volt, mintha senki nem lakna ott. Nem tudjuk egyelőre mi a fenét csináljunk, de majdcsak kitalálunk valamit. Múltkor barommi hideg volt ott... Picasára közben folyamatosan töltődnek a képek, talán nemsokára utólérik a jelenidőt :-)Na jóccakát

Egy nagy adag szubtrópus

 2011.06.13. 01:08

 Mint mondottam volt, a szigeten igen sokféle éghajlat megtalálható. A felsorolásomban szerepelt ez is:

Na. Ez a kép ma készült :-)

Ma meglátogattuk ugyanis a sziget szubtrópusi részét, a helyi sivatagot. A nap süt mint az állat, enyhe szél építi a dűnéket, homok mindefelé, felhő egy szál se. Ráadásul kutya se gondolta volna, hogy ilyen iszonyatosan nehéz közlekedni ebben az izében. A strandon se könnyű, de ott legalább valamennyire le van taposva, ezt viszont állandóan hozza-viszi a szél, ezáltal teljesen laza; belelépsz, süllyedsz/csúszol. Mindezektől eltekintve viszont gyönyörű.

A távolban látszik egy-két pálmafa meg a hotelek hegyoldala, de egyébként csak a sűrű gyalogosforgalom (az egyik hotelnegyed és a part között a legrövidebb út a sivatagon át vezet) emlékeztet arra, hogy itt bármi civilizáció lenne.

Állítólag ez mind természetes homok, amit a kb. 200km-re lévő Szaharából fúj(t) ide a szél. Azt nem vágom, hogy miért pont így és itt dobja le, de biztos megvan a maga oka. Sőt, elméletben tevék is élnek itt, de a sivatag nyugati felében, mi pedig csak a keletiben voltunk. Holnap megpróbálunk elnézni a nyugatiba, de nem biztos, hogy lesz időnk, megyünk Puerto Ricoba :-)

Na persze nem az amerikaiba... A szigeten valamiért egy csomó város távoli helyekről van elnevezve, ahogy ez is. Ennek a Puerto Riconak a közelében pedig elméletben van egy partrész, ahova a Karib-tengerről hoztak homokot, azt a jó fehéret, amitől annyira híres az a hely. Na majd meglássuk :-)

Kiegészítés

 2011.06.12. 02:25

 Kerülnek föl Picasára az ömlesztett képek, viszont mivel percenként max. 4 képet tudok feltölteni ilyen gagyi net mellett, egy ideig lemaradásban lesz a valós időhöz képest. Legalább +1 indok a rendszeres galérianézegetés mellett :-) A link:

https://picasaweb.google.com/saddalim/GranCanaria

Valamint egy kimaradt kép még a hegyi szakasz előttről. A sofőr és kocsija még nem amortizálódott kuplunggal és fékkel.

Egy kis szubtrópus

 2011.06.12. 01:37

 Ma nem történt semmi különösebb említésre méltó. Ez a szombat a szokásos tengerparti semmittevésről szólt... Úgyhogy viszontlátásra :D

Najó, ogy ne maradjon senki kielégítetlen, íme két ételkülönlegesség a szigetről. Először is egy Frutto nevű speckó pizza, ami sajt+hagymaalapon ananász és banán... Érdekes összeállítás mindenesetre. Maradok a hawaiinál :-)

Másodszor szintén egy helyi specialitás, nevezetesen pinalé... gyakorlatban persze ananászléről van szó... :-)

Ez pedig a kilátás a szobánk teraszáról, mint helyi specialitás :-) ("Szoba Kilátással")

A nap kurvamagasan süt, számításaim szerint valahol 85° környékén, ez kvázi azonnali leégést jelent a napon, szerencsére csak kis felületen, lévén a válladon kívül mást nagyon nem süt :-) Továbbra is magas a melegek részaránya az emberek körében, valamint már másodszor találkoztunk egy magyar csávóval, aki egy sztriptízbár ajtónállója, és nagyon szeretné kihasználni, hogy végre tud valakivel magyarul beszélni, és ez sikerül is neki. Legutóbb egy csodálatos összefüggést tanulhattunk meg a maja világvége-jóslat és Nostradamus mindenhatósága között...

A mai idézet a következő, amely egy helyi WC előtt hangzott el (btw, itt nem illik a papírt a csészébe dobni...):

"- Te, mindkettő kép lány."
"- Dehogyis, az egy fiú, csak buzi. Ne felejtsd el hol vagyunk."

Holnap megnézzük a helyi sivatagot (Dunes de Maspalomas), illetve keresünk valami kriptát vagy kazamatát, ahova be lehet bújni a nap elől... :-)

2. nap

 2011.06.11. 01:19

"- Ez egy kurva."
"- Az oké, de fiú vagy lány?"
"- És melyiknek van öltözve?"

Gran Canarián legális a fű, és van külön strandja a nudiknak és a melegeknek. Állítólag kedvelt kiránduló- / nászútcélpont ez a hely nekik, és ez meg is mutatkozik. Las Palmasban is összefutottunk egy részeg, beszívott, eredetileg fiú lánnyal, aki borostás volt és spanyolul próbált minket meggyőzni valamiről, miközben fizettünk a parkolásért. Mondjuk olyan nagyon nem érdekelt, hogy miről. Meleg mindenesetre nem szeretnék lenni.

A mai nap a Las Palmas-Maspalomas táv leküzdése volt, de nem az uncsi (és fullra bedugult) autópályán keresztül. A terv alapján megnéztük a nagy északkeleti krátert, a fő vulkánt (a sziget legmagasabb pontja, 1949m), és egy valamilyen hülyenevű sziklát. Nincs előttem a térkép, úgyhogy gőzöm sincs mi a nevük :D

Szóval mentünk a "scenic route"-on, át a fő vulkánon, az 50km autópálya helyett cca. 150km szerpentinen. Az út általában nagyon keskeny, kanyarog, meredek, és pálmafákkal szegélyezett. Annyifélével, hogy mindet csak akkor tudom majd megmutatni, ha lesz elég térerő és netsebesség ahoz, hogy feltöltsem Picasa-ra az összes képet. Addig elégedjetek meg egy szűk válogatással.

Először tehát jött a kráter. Ez eredetileg valószínűleg egy mellékkrátere volt a nagynak középen, persze ez mind nagyon régen volt. Még földtörténetileg is, az egész domborzaton látszik, hogy igen erősen lepusztult vulkánról van szó. A kép(ek) egy közeli hegyről készültek, ahova egy pálmafa-fasorral szegélyezett spirális út vezet fel iszonyú meredeken. Tekereg vagy négyet, mire felér (stilszerűen a tetején körforgalom van...)

Ahogy mentünk egyre magasabbra fel a vulkánra, egyre többször lehetett lelátni Las Palmasra, a városra, ahol mindig felhős az idő, és a nagy vulkán csak egy hatalmas felhőbe burkolózó sejtelmes izének tűnik. Compare :-) A két kép kvázi egymással szemben készült.

Ennyi kuplungot fél nap alatt még egyikünk sem koptatott kocsin, de valami hihetetlen ami ott fent van. Ez a sziget olyan, mint egy minikontinens, gyakorlatilag minden éghajlat és mindenféle táj van rajta. Az északi esős óceáni éghajlattól a déli sivatagos szubtrópusiig; a keleti síkvidéki földművelős tájtól a középső magashegységi-sziklás tájig minden.

Az alábbi kép már a sziget legmagasabb pontjáról, a NATO-radar mellől készült. Előtérben balra a szikla, ahova a későbbiekben még ellátogattunk (see picture later), jobbra hátra a Las Palmas-i felhőtakaró, balra hátra az Atlanti-óceán (kb. Mexikó felé), középen nagyon hátul Tenerife (és a Kanári-szigetek legmagasabb hegye).

A baj az, hogy túl sok a jó kép, nehéz válogatni. Remélem sikerül majd a Picasát megoldani, és oda feltölteni mindet. Mindenesetre az alábbi marsi táj a szikla környéke az előző képről. Ez a cucc nagyon hasonlít a monolitra az Űrodüsszeiából. Remélem ezzel legalább +100 IQ-val fogok hazatérni. Talán még fizikából is átmegyek.

Ezután jött a hosszú ereszkedés Maspalomas - Playa del Inglés felé a patakvölgyben (ami persze csak a térkép szerint volt patak, a gyakorlatban lehet, hogy valaha még víz is volt erre... :-)) Gyakorlatilag remekül megfigyelhető az éghajlatváltás észak és dél között ezen a völgyön. Az alábbi három kép észak-dél sorrendben mutatja ugyanazt a völgyet.

Eztán megtelt a memória és megérkeztünk ide. :-)

Kicsit felsorolásjellegűre sikerült ez sajnos, de éjfél elmúlt, szar a térerő, és korlátozottak a lehetőségeim :-) Talán valamikor lesz időm élménybeszámolót írni, esetleg több fotót felrakni, talán videókat is, meg persze Picasát csinálni. Na majd meglátjuk. A teraszról látva a hullámzó tengert és a pálmafákat valahogy nem a kockulás a fő vágyam :D Holnapra napos időt és 30 fok környékét várunk, lehet, hogy akkor sem lesz túl sok időm... :-)

Na jóccakát.

 Naszóval. Az előző cím és ez két utcanév. A navigációnak három főellensége van itt.

  • Minden utcának legalább 5 szavas neve van. Általában nevek, és mint tudjuk, a spanyol nevek nem a rövidségükről ismertek... A probléma ezzel az, hogy a GPS-re nem fér fel az egész utcanév, és a Calle de Ferrera Gom... felirat 5 utcára illik a környéken.
  • Minden második utca Perez. Ez valami olyasmi lehet, mint a Kovács, a Szabó és a Fazekas együttvéve. Ma találtunk egy Calle de Dr. Perez Perez de Perez nevű utcát. Komolyan sportot űznek belőle.
  • A spanyolok (vagy legalábbis ahogy magukat nevezik, a Canariaiak) nem ismerik a kétirányú út fogalmát. Az utcák 90%-a egyirányú, ráadásul nem úgy, mint Pesten, hogy felváltva, hanem mindenféle logikát nélkülözve össze-vissza. Két sarok között 10m van, úgyhogy a GPS se segít sokat. A szállást 30 perc csigavonalban való haladás után találtuk meg.

A közlekedéshez hozzátartozik, hogy ennél csak 1 helyen van kaotikusabb (majdnem katolikust írtam, wow) közlekedés, Párizsban. Általában ha valakinek zöld van, keresztben nem piros, hanem sárga villogó (ergo ha nincs keresztforgalom, szabad a menet). Innentől fogva persze a lámpáknak nem sok értelmük van, ahogy a sávoknak sincs. Van néha felfestés, de az autópályát kivéve nem nagyon van figyelembe véve.

Külön fejezetet érdemel a parkolás. Külön vannak jelölve a privát és a publikus parkolóhelyek sárga ill. kék felfestéssel, viszont az ilyen helyeken kívül ismét a spanyol mentalitás az úr. Az emberek általában ott parkolnak vagy állnak meg pár percre, ahol akarnak. Nem ritka, hogy a kereszteződés vagy az út közepén találni parkoló autót.. Ilyenkor a többi duda minden nélkül kerüli ki. Amúgy a dudahasználat a korábbiakban jellemzett közlekedésből kifolyólag igen gyakori... Szintén nem ismerik a zsákutca és az egyirányú utca táblákat (ami a fentebb részletezett körülmények között több mint furcsa).

Holnap irány a vulkán, tervezünk felmenni a tetejére (elvileg fel lehet), 1949m. Aztán este megérkezünk a sivatagba elvileg... :-) Pár ömlesztett mai kép még:

A szállásunk környéke (LPdGC)

Egy átlagos park (a háttérben lévő út mögött bídzs)

Az otthon cserépben növő 10cm-es izék eredeti méretben :-)

Whoaaaa... :-)

Az egyik lakóhegy. A lakosság főleg ilyen túlzsúfolt hegyeken lakik, egy-egy hegy egy-egy városrész, egymással viaduktokkal és szerpentinekkel összekötve. Irdatlan nehéz bennük közlekedni, egy utca van max 2,5-3m széles, és iszonyatmód lejtenek.

 Na. Mindenekelőtt a tartozásom a pálmafás autópályás autópályáról... :-):

Tömör leszek, mert mindjárt megnézzük az És megint dühbe jövünköt. Később esetleg részletezem.

Szóval ma várostnéztünk. Alant pár fotó :D

Playa del Las Canteras, a szállásunktól 100m-re :P

 

 Látkép Las Palmasra a banánültetvények felől... :-)

A cím magyarázatával és a többi részlettel később szolálok

0. nap

 2011.06.09. 11:57

 Na megjöttünk.:-)

Életemben először repültem úgy, hogy emlékszem is rá. Megtudtam, hogy egy repülő úgy gyorsul, mint egy Ferrari, és úgy lassul, mint egy autó frontális ütközéskor. Külön kiemelném a Las Palmas LPA-reptéri leszállást. 5 perc iszonyatos imbolygás után úgy odab@szták a gépet a földre, hogy visszapattantunk. Erről mondjuk tudtunk előre, hogy errefelé a leszállás emlékezetes... :-)

Útközben megállunk Eindhovenben, és hát... Hollandia... :-)

Aztán kivettük a kocsit és ihaj. Hát ilyen autópálya talán Beverly Hills-ben van. Pálmafák két oldalt, és az elválasztósávon. Erről persze nem sikerült képet csinálni, de azt hiszem, lesz még alkalom, ugyanis ez mint utólag kiderült majdnem az összes útra érvényes :-)

Szinte senki nem beszél angolul, ami az évi 2 millió turista fényében több, mint érdekes, viszont a vendéglátással semmi probléma. A menükávé cserélhető sörre, és még ingyen kubai rumot is kapsz hozzá... :-)

Megvót az első fürdés térdig. A víz nem egy Balaton-hőmérséklet, de megteszi :-) A homokos tengerpart és a hullámok kárpótolnak. Csak Las Palmasban 3 tengerpart van. Egy homokos és kishullámos (képen), egy homokos nagyhullámos és egy homokos/köves bazihullámos. Majd meglátjuk, de persze biztos végig is lehet látogatni mindet... :-)

Na, egyelőre ennyit, majd még lehet ma jelentkezem :-)

 

D-8h

 2011.06.07. 21:51

 Már csak 8 óra (és egy kicsi) van hátra a felszállásig (feltéve persze, hogy nem jön közbe semmilyen terminálbeázás, hajtóműhiba, műszerjegesedés, orgia késés, satöbbi. Igazából még el sem kezdtem bepakolni, és még azt se találtam ki milyen táskával menjek. Sebaj, előttem az éjszaka. Igaz, hogy a tömörített vizsgarendnek köszönhetően az elmúlt 3 napban összesen aludtam 5 órát, és kezdek rászokni a kávéra (pfuj), de még egy este belefér. Összesen 7 órát fogunk repülni és 4 órát a tranzitban ülni, lesz idő bóbiskolni.

Ami az időjárást illeti, esős hajnalra készülünk. Még sosem láttam napfelkeltét a felhők fölött (pláne közben arra gondolva, hogy nektek földieknek milyen gagyi időtök lesz idelennt :D). Gran Canariara a szokásos, egész hétre kicsit felhős, 25°C körüli értékeket mondanak. A tenger hőmérsékletéről semmilyen információval nem rendelkezem.

A 10kg-os súlyhatár miatt nem aggódom, még az is lehet, hogy a laptop is befér. De az csak harmadik körben van a listán (merthogy az már legalább van). Mondjuk amíg még az első sincs a táskában, kár ezen morfondírozni.

Na, megyek pakolni, expect update later :-)

Jegyek készen

 2011.05.03. 00:53

 Megvannak a jegyeink, június 8-án hajnalban irány Gran Canaria :-)

Will keep you informed

Címkék: jegy prep

Készűlődés start

 2011.05.02. 00:31

 Elindult e blog, még semmi sem működik, de majd idővel ki lesz pofozva a dolog.

Holnap eloszolnak az utolsó kételyek is a jegyekkel kapcsolatban, és ha minden jól megy, le is foglaljuk őket. See you tomorrow ;)

Címkék: jegy gephaz prep

süti beállítások módosítása